1828

Építés.hu

Csipetnyi Görögország

Utolsó módosítás: 2008. augusztus 21.
Kategória: LAKBERENDEZÉS
Hozzászólások száma: 2 hozzászólás

Vakító napsütés, a tenger végtelen kékje, olajfa-ligetek hosszú sora, hófehér házikók. Ahogy egyre inkább haladuk Délre, úgy kápráztat el bennünket az elénk táruló látvány, mint egy felnyitott ékszerdobozból előragyogó gyémánt. S lelki szemeinkkel már látjuk magunkat, ahogyan egy hűs szőlőlugas árnyékában, a jellegzetesen fanyar görög bort kortyolgatjuk. Élvezzük a csendet, a nyugalmat s közben talán azon morfondírozunk, miként csempészhetnénk ebből egy szeletkét haza, hogy ez a fantasztikus életérzés ne múlhasson el nyomtalanul.

Nos, ez nem is annyira lehetetlen. Tény, hogy az itthoni viszonyok nemigen kedveznek ezeknek a stílusjegyeknek. A görög mediterrán világ jellegzetessége ugyanis leginkább puritánságában rejlik. Ellentétben mondjuk a spanyol ízlésvilággal, ami zajosabb, színesebb, harsányabb, ennél fogva jobban illeszthető a hazai környezetbe.  Ám ez nem jelenti azt, hogy ne valósíthatnánk meg elképzelésünket.

A görög házikókat, amiket igen egyszerű módszerrel "dobnak össze",  valamint berendezésüket leginkább a magyar falusi, parasztházakhoz hasonlíthatnánk, ami egyszerűségével bájol el minket.  Leginkább ebben a vidéki környezetben érvényesül ez a stílus, illetve nyaralónkba, hétvégi házunkba csempészhetünk ilyen hangulatot.

 

A görögöknél legalapvetőbb feltétel a hagyományok tisztelete, azaz a természetesség hangsúlyozása, a cicomák, felesleges díszek, a csicsák nélkülözése. Ez már az épületek külsejét is meghatározza. Minden részlet a tisztaságot, a nyugalmat árasztja magából.

 

 

 

A külső falfelületek megmunkálása cseppet sem nevezhető aprólékosnak, alaposan kidolgozottnak. Jellemző vonásai leginkább a színekben rejlenek, a vakító hófehér és a kék különböző árnyalatainak, békét sugárzó összhangjában. A kék szín azáltal, hogy megtöri a fehér ridegségét, barátságosabbá varázsolja a képet. A gerendák, a nyílászárók keretei, a zsaluk, a fakorlátok, kerítések mind ebben a színben pompáznak. Bizonyos tájegységekben találkozhatunk már színesebb megoldásokkal is, ám ez nemigen jellemző, ami talán nem is olyan nagy baj, hiszen a görög mediterrán stílusnak éppen ez a védjegye. 

 

A belső-, lakóterek ugyanilyen puritanizmust sugároznak. Az egyszerű, fehérre festett falakba a legtöbb helyen polcokat, tárolórekeszeket süllyesztenek. Ezek hivatottak betölteni az élelmiszer, illetve a kevés használati tárgy tárolására szolgáló bútorok funkcióját. Ugyanis ez utóbbiból, egy igazi, hamisítatlan görög otthonban, szintén nem sokat találunk. Ha mégis, akkor kizárólag fából készültek és a jellemzően fehér, avagy kék szín árnyalataival dominálnak.

 

A burkolatot tekintve a belső térben is előszeretettel alkalmazzák a kavicsot, a helyben bányászott követ, burkolólapokat. Igen kedvelt és elterjedt színválasztás a fekete-fehér, vagy a terrakotta.  Ezt mi is bátran megtehetjük, hiszen az időjárási viszonyok változását figyelembe véve, nálunk is egyre inkább, előszeretettel választjuk ezt a megoldást. Kiemelkedő tulajdonsága a praktikussága, miszerint a nagy nyári forróságban kiválóan hűsíti a teret, illetve könnyen tisztán tartható. Konyhát, nappalit, teraszt nyugodtan burkolhatunk vele, hétvégi házakban, nyaralókban pedig akár az összes belső helyiséget.

A hatást tovább fokozhatjuk a megfelelő kiegészítőkkel. Mindössze arra kell ügyelnünk, hogy ezekből ne legyen sok. Jó, ha tisztában vagyunk azzal, hogy a legtöbb görög háztartásban a dísztárgyak egyben használati tárgyként funkcionálnak, ergo kerüljük a felesleges holmik felhalmozását!  A cserép tárolóedények, amelyek különböző élelmiszereket, fűszereket, olajat rejtenek, egyben a lakás kiváló díszítő elemként is szolgálnak. A különböző amforák, pithoszok úgyszintén.

 

A textília kiválasztásakor sem kerülünk megoldhatatlan helyzetbe. Az egyszerű, lenvászon függönyök, terítők, esetenként szolid mintával, madeirával híven tükrözik a görög mentalitást, pont úgy, ahogy a hagyományos technikával szőtt, színes gyapjú ágytakarók, vagy a híres görög flokati.

Az i-re pedig a sok-sok leanderrel, zöld növénnyel, pálmafélével kerülhet fel a pont. Noha, éghajlati viszonyaink egyelőre nem kedveznek ezen növények meghonosításának, kellő odafigyeléssel, gondoskodással mégis igazi görög mediterrán hangulatot varázsolhatunk otthonunkba, kertünkbe. 

 

 

Ilyen környezetben garantált a felüdülés.

Hozzászólások

Új hozzászólás:
Név:
Ellenőrző kód:

Név: Vodkanarancs Dátum: 2008-08-25 17:43:56
A déli életérzést én is szívesen hazacsempészném. De legelőször a délutáni szunyákat kéne bevezetni! :)
Név: buhera Dátum: 2008-08-25 12:08:07
Mindig a szivem csücske volt Görögország, idén is ott nyaraltunk. Jól eltaláltad a hangulatot, tényleg olyan, mintha egy kicsit visszamennék oda.

Még több cikk LAKBERENDEZÉS kategóriából

Cikk: Csipetnyi Görögország