Egyedülálló nő berendezné…
Manapság, már cseppet sem meglepő módon, egyre többen választják a divatos, szingli életmódot. A rohanó világ igyekszik alkalmazkodni a megváltozott életmódhoz és kielégíteni a különleges igényeket. Várható volt, hogy ezzel egyetemben a lakberendezésben is jelentős változtatások ütik fel fejüket, kreativitásra serkentve a tervezőket. De ne vágjunk egyből a dolgok közepébe.
Fontos tudni, hogy nem minden egyedülálló hölgy megrögzött szingli. Vannak, akiknek ez pusztán átmeneti állapotot jelent. Gondolok itt azokra a fiatalokra, akik tanulmányaik elvégzése érdekében kényszerülnek lakóhelyet, lakást váltani. Vagy azokra a pályakezdőkre, akiket új munkájuk szólít más városba. Ők azok, akik ritkább esetben rendezkednek be hosszú távra és a lakótér kialakítását is kevésbé tudatosan, összeszedetten oldják meg. Nekik kizárólag a praktikusság a funkcionalitás az elsődleges szempont. Ebben a tekintetben teljesen más is jellemző rájuk, mint azokra, akiknek ez választott életforma. Lakásuk többnyire végtelenül letisztult, minimalista irányzatot képvisel. Persze,léteznek kivételes esetek, amikor az egyedülálló fiatalok szabadjára engedik határtalan fantáziájukat és harsány színekkel, merész ötletekkel oldják piciny odújuk magányát.
Teljesen más a helyzet
azokkal a nőkkel, akiknek az egyedüllét már nem pusztán egy jó
buli, hanem véglegesített állapot, melyen nem óhajtanak
változtatni. Itt a lakás berendezése már nagyobb odafigyelést
igényel.
Mindkét csoportra jellemző, hogy a konyha és étkező elenyésző szerephez jut az életükben, hiszen ritkán adják fejüket főzőcskézésre. Ám ami ilyenkor is lényeges marad, tekintet nélkül a konyha és a bútorzat nagyságára, az a konyhai eszközök modernizálása. Fontos számukra, hogy a legújabb design mellett, azok maradéktalanul de leginkább gyorsan kiszolgálják őket. Igen gyakori az átlagnál nagyobb méretű hűtőszekrény, melyben többnyire gyorsfagyasztott , félkész ételek és persze a saláták uralják a helyet.
Amit mindenképpen javasolnék, az egy viszonylag nagyobb méretű asztal beszerzése néhány kényelmes székkel, ahova a sűrűn ellátogató szingli barátok, barátnők leülhetnek egy meghitt csevegésre.
Ha ez nem megoldható, a beszélgető sarok kialakítása akkor is elengedhetetlen az esti borozgatásokhoz, beszélgetésekhez. Ilyenkor „ B „ tervként számításba jöhet, ennek a nappaliban történő megvalósítása. Nem igazán ajánlanám a sarokgarnitúrát, mivel azon kevés ember fér el és elhelyezkedni sem lehet rajta úgy, hogy mindenki jól lássa egymást. Ellenben a puffok, ülőpárnák, összecsukható székek jó megoldásnak bizonyulnak. Mobilitásukat tekintve,igen kedvelt a vendégeket sűrűn fogadó szinglik körében. Hihetetlenül trendi formákban és divatos színekben kaphatók már, emellett a kényelmet sem nélkülözik.
Lényeges eleme ezeknek a lakásoknak a gardrób, ahol helyet kaphat a ruhák és cipők tömkelege, valamint jellemző az igényes és jó minőségű bútorok kiválasztása is. Legyen az romantikus, minimalista, eklektikus, praktikus vagy érzékien buja stílus, lényeg a MINŐSÉG!
A legtöbb szingli megszállottan dolgozik, nem egyszer még az otthonában is folytatva a munkát. Ezért minden esetben találunk náluk számítógépet. Célszerű lehet egy kis sarkot lerekeszteni a nappali egy távolabb eső zugában, amely irodaként funkcionálhat.

Ha egylégterű a lakás, igyekezzünk elszeparálni egymástól a különböző tevékenységekre szánt területeket. Mivel szinglikről van szó, jelen esetben a mobil megoldások jöhetnek számításba, hiszen a szingliség tulajdonképpen egyet jelent a szabadsággal . Ezért térelválasztóként részesítsék előnyben a paravánokat, keréken gördülő térválasztó polcokat, sínen futó lapfüggönyöket, így egyetlen mozdulattal, kedvükre alakíthatják, változtathatják a teret.
Minden esetben kiemelt szerepet kap egy hatalmas ágy, mely elengedhetetlen a kevés idővel rendelkezőknek, a pihentető alváshoz. Legalább ugyanilyen fontos elem a tükör is, hogy sűrűn ellenőrizhető legyen a kifogástalan megjelenés, még a hálószobában is! Ezért ne lepődjünk meg, ha egy szingli nő lakásában folyton tükrökbe ütközünk. Hiába keressük azonban a televíziót. Mivel a rohanó életmód mellett ritkán nyílik lehetőség ilyenfajta kikapcsolódásra, a legtöbben nem tartanak rá igényt. Megtaláljuk ellenben a legmodernebb hifi berendezést, a zenei irányzatok széles skálájával, mely nélkülözhetetlen a relaxáláshoz, értelemszerűen rejtett fények, illatgyertyák kíséretében. A direkt fényforrás szintén mellékes, hiszen a meghitt hangulat a legfontosabb, legyen szó nappaliról, hálóról vagy a fürdőről.
Német tervezőknek köszönhetően, már vannak kifejezetten szingliknek készült fürdőszobák, ahol a kád kapja a főszerepet. De megörvendeztették az egyedülállókat olyan mobil mosdókagylóval is, melynek felsőrésze igény szerint félretolható, szabályozva annak nagyságát. A felső mosdótál eltolásával, egy csupán kézmosásra alkalmas, kisebb kagylót találhatunk. Micsoda praktika!
Kulcsszerephez jutnak a kiegészítők is, hiszen egy szinglilakás a legtöbb esetben sokkal nőiesebb beütésű az átlagnál. A csecsebecsék, a díszpárnák, hanyagul odavetett, kizárólag finom anyagból készült kelmék, friss magazinok mind kiemelt helyen szerepelnek.
S mindez a kifinomultság, megspékelve visszafogott színekkel, mint a bézs, a halványzöld, a szürke, Szahara – sárga , árnyalataival vagy a barna – lila, barna – arany, barna – türkiz vagy narancs párosítással, megkoronázza az egész művet.
Mindegy, hogy klasszikus vagy egy extravagánsabb megoldást választunk lényeg, hogy az egyéniségünk kifejezésre juttatása legyen a végső cél!