Feng Shui a kertben 2. rész
Az előző cikkben a Feng Shui alapjaira fektetve a hangsúlyt, igyekeztem rávilágítani arra, hogyan alakíthatjuk kertünk területét ideális formájúra. Most megpróbálok néhány gyakorlatias tanáccsal szolgálni arra vonatkozóan, miként használhatjuk ki az adott területet úgy, hogy ne rúgjuk fel a természet szabályait.
Első lépésként tisztába kell jönnünk néhány
alapvető dologgal, hogy ezek fényében folytathassuk szabadtéri ténykedéseinket.
A kert négy oldala 4 különböző, lényeges
funkciót tölt be, amelyeket a négy égtájnak megfelelően, négy mennyei állat
szimbolizál. Ezeknek mind megvan a saját szerepe. A Keleti irányban helyezkedik
el az ún. Sárkány-oldal. Ha a kert a ház mögött található, akkor a háznak
háttal állva, tőlünk balra esik. Ennek az oldalnak mindig magasabbnak kell
lennie a Tigris-oldalnál, amit akár az ide ültetett fákkal is
megvalósíthatunk. Ez az oldal fogja
biztosítani számunkra a stabilitást. A
Tigris-oldal - ( Ny )- feladata az elhatárolódást, a védelmezést szolgálja a
külvilágtól. A határvonalat jelző, elválasztó sávot itt, a közepes magasságú
bokrok alkothatják. Ugyanitt alakíthatunk majd ki veteményes kertet, illetve
virágágyásokat is. Tovább haladunk a háztól legtávolabb eső pont, a déli, azaz
Főnix-oldal felé. Itt nagyon lényeges a
szabad kilátás, ezért hanyagoljuk a magas növények telepítését. Végül
elérkeztünk a Teknősbéka- oldalhoz, ( É
) amely az oltalmazó szerepet kapta.
Abban az esetben, ha a kert a ház mögött található, ezt a célt, maga a ház
hátsó része szolgálja, ellenkező esetben értelemszerűen a homlokzati rész felel
meg ennek a célnak. Ezen a védett oldalon találunk megfelelő helyet pl. egy
kényelmes padnak.
Ezen tudás birtokában el is kezdhetjük
berendezni kertünket. Mint minden más esetben, itt is legelső lépés a
takarítás, a lomtalanítás, a beteg növények eltávolítása. Ezután már csak arra
kell vigyáznunk, hogy a megtisztított területet később se zsúfoljuk tele
dísztárgyakkal, növényekkel. Ezek ugyan kiemelkedő helyen szerepelnek a Feng
Shuiban, de ha túlzásokba esünk, épp az ellenkező hatást váltja ki, mint amit
szeretnénk elérni. Tehát, ha kicsi a kertünk, el kell fogadnunk, hogy nem
férhet el benne minden. Szorítkozzunk ezért az igazán lényeges dolgokra. Az
utak, ágyások, tavak, netán medencék kialakításakor ügyeljünk az arányokra a
megfelelő energiaáramlás miatt. Már a tervezéskor jelöljünk ki egy középpontot
(nem fontos, hogy mértani középpont legyen), amit a továbbiakban hagyjunk szabadon.
Ne vezessen keresztül ezen a ponton út, ne rakjunk ide játszóteret és
ülőalkalmatosságot se. Ellenben az itt kialakított, kerek virágágyás remek
ötletnek bizonyul. Ha már említést
tettünk az utakról, érdemes megszívlelni a következőket. Az optimális
energiaáramlás szempontjából kedvezőtlenek az egymást keresztező, élesen
kanyargó, túl szűk utak. Úgy igyekezzünk létrehozni ezeket, hogy enyhén íveltek
legyenek. Amennyiben a kert egyes részein túl hosszú, egyenes út vezet valamerre,
a csi áramlását, az úton imitt-amott elhelyezett nagyobb kövekkel tudjuk
lassítani. Ez azért fontos, hogy a pozitív energia ne csupán átsuhanjon a
kerten, hanem minél tovább élvezhessük jótékony hatását.
A kertünk egyes területeit átjárókkal
válasszuk el egymástól, melyeken rózsát, loncot, vagy vadszőlőt futtathatunk
körbe, ezzel mintegy kaput képezve a kert különböző részei között. Amikor
pihenősarkot tervezünk, érdemes azt olyan védett területté tenni, amelyet nem
vesznek körbe magas, hegyes, szúrós, erőszakos színű növények. Gondoljunk arra,
hogy hátunk mindig védve legyen, - akár magával a házfallal, akár egy téglából
épített falrésszel, amit adott esetben kúszónövényekkel futtathatunk be - ugyanakkor
előre szabad rálátásunk nyíljon a kertre. Például, az északi vagy nyugati
irányba található sziklakertre, amely számára ez a legideálisabb hely. Az
iránytól eltekintve itt nincsenek szigorú szabályok, a lényeg pusztán az
arányok helyes megítélése. A sziklakerti növényeinket pedig mindig úgy
válogassuk meg, hogy azok minden évszakban szép látványt nyújtsanak. A
sziklakert és a mellé ültetett mandulafa jól megférnek egymással, és kiváló
párosítás lehet!
Elérkeztünk kertünk legfontosabb eleméhez, a
vízhez, amely nélkül nem jöhetne létre a harmónia. Lássuk, mit kell figyelembe
vennünk, amikor tavat, patakot, esetleg medencét szeretnénk létesíteni. Először
is, ezeknek a háztól a lehető legtávolabbra kell kerülniük. A nagyságát
tekintve semmiképp se legyen uralkodó méretű. Amennyiben a tó mellett tesszük
le voksunkat, legyen kerek formájú. Minden esetben ültessünk bele
vízinövényeket, - vízililiom, vízi boglárka - ez alapszabály. Rendkívül jó
ötletnek számít a közepébe szerelt szökőkút, megsokszorozva ennek segítségével a
pozitív energia áramlását. A fekvése déli, vagy keleti irányú legyen.
Ha nincs lehetőségünk tó kialakítására, egy
ebben az irányban felállított szökőkúttal hasonló hatást érhetünk el.
Abban az esetben, ha szimpatikusabbnak
találunk egy halkan csörgedező kis patakot, ügyeljünk arra, hogy a meder
kialakítása természetesnek hasson, lágyan ívelő kanyarulatokkal
megspékelve.
A Feng Shuiban a növények kiemelkedő szerepet
kapnak, ezért mindenképpen áldoznunk kell rá néhány mondatot. Kezdjük a
legnagyobbakkal, a fákkal. Igaz, hogy ezek értékes energiaforrásnak számítanak,
mégsem szabad, hogy uralják a teret. Az erős fák a déli, ún. Főnix-oldalon
álljanak, de semmiképpen sem a ház közelében. Ültessünk még fákat a tó mellé,
amely a nyugalom érzését erősíti fel, vagy a patak mellé, amely az
energiaáramlást gyorsítja. Szerencsés választás lehet a fűzfa, a mandula, a
cseresznye… Mivel sok növény ősszel elhullajtja a lombját, ezzel elveszíti az
energiaforrását is. Ezért részesítsük előnyben az örökzöldeket.
A virágok legalább olyan elengedhetetlen
részét képezik a kertnek, mint a fák és a bokrok. Íme, néhány példa a
leghasznosabbak közül: orgona, aranyeső, pünkösdi rózsa, levendula,
lótuszvirág, rododendron, tűztövis, krizantém. A lényeg itt is az összhangban
rejlik. Ahol túl sok élénk, vagy netán komor színű virág kerül egy helyre,
mindig törjük meg egy halványabb árnyalattal vagy fehérrel. Nem kell
törekednünk a szimmetriára sem, próbáljunk a természetességnél megmaradni.
S, végül ne feledjük el növényeink szakszerű
ápolását, melyhez szakkönyvek vagy szakemberek nyújthatnak megfelelő
segítséget.
- demotti -