1207

Építés.hu

Feng Shui a kertben

Utolsó módosítás: 2009. április 17.
Kategória: KERT
Hozzászólások száma: 9 hozzászólás

A téli hónapok bezártsága után, szinte ugrásra készen várjuk az első langymeleg napok beköszöntét, hogy a nagykabátot ledobva magunkról, jól eső érzéssel fordíthassuk arcunkat a gyengéden cirógató napsugarak felé. Bárhol vagyunk, - egy kávéház teraszán, vagy a buszmegállóban – behunyjuk szemünket, s annyira élvezzük ezt a felszabadító, régi - új érzést, hogy önkéntelenül is mosolyra húzódik a szánk.

Elképzeljük magunkat, amint lustán elnyúlunk a puha pázsiton, miközben a tavaszi napsütésben sütkérezünk, és magunkba szívjuk a megújuló élet illatát. Hallgatjuk a madárcsicsergést, a bogarak zümmögését, a vízcsobogást és önfeledten élvezzük az éledő természet, e minden érzést felülmúló, csontig hatoló ajándékát.

 

Jómagam, mivel a sors, mindössze egy társasház, 5. emeleti lakásával ajándékozott meg, csupán a képzeletem adta lehetőségekkel játszadozhatom. Ám az új erőre kapó természet zaja, ami beszűrődik az ablakomon, életre kelti téli álmot alvó fantáziámat, amely szárnyalni kezd. S, szinte magam előtt látom a saját kertem, amint földi paradicsomot varázsolok belőle.

 

Számtalan lehetőség közül válogathatnék, amelyek segítségével megvalósíthatnám elképzeléseimet, én azonban mindenképpen ragaszkodnék a már több ezer éve és minden esetben jól bevált Feng Shui módszerhez. Korábban, a háztervezésnél, belső terek kialakításánál, illetve a lakberendezésnél, esett már szó ennek fontosságáról.  Ám életterünk legalább olyan szerves részét képezi a szabadban eltöltött idő, mint a négy fal közötti élet. Éppen ezért nagyon lényeges, hogy a rendelkezésre álló kertet olyan harmonikus környezetté alakítsuk, ahol maradéktalanul feltöltődhetünk egy fárasztó nap után.

 

Természetesen itt is ugyanúgy le kell fektetni a megfelelő alapokat, ami jelen esetben már a telek kiválasztásakor meg kell, hogy történjen.  A kert mérete ebből a szempontból elhanyagolható tényező, mivel a Feng Shui ilyen adottságok mellett is kiválóan alkalmazható.  Fontos, hogy már az első pillanatban a magunkénak érezzük a területet.  Semmi ne kerülje a figyelmünket, még a talaj minősége se, azaz, mennyire alkalmas különféle zöldségek, virágok termesztésére. Vizsgáljuk meg, egészségesek-e a már esetlegesen meglévő növények, élnek-e madarak ott, s ha netán még egy kis tóra is lelünk, már majdnem biztosak lehetünk abban, hogy jó helyen járunk.

 

A továbbiakban vegyük szemügyre a telket, amely abban az esetben a legideálisabb, ha négyszögletű, téglalap alakú és sík alapterületű, mivel ilyen helyzetben a legoptimálisabb az energiaáramlás. Ha a telek nem rendelkezik ezekkel a paraméterekkel, be kell majd vetnünk különféle praktikákat a hibák korrigálása céljából. Erre a célra kiválóan alkalmasak a tudatosan elhelyezett kerítések vagy a megfelelő helyre ültetett bokor, fák. Ezzel a kis optikai csalással pofozhatjuk a szokatlan formájú telket az ideális alakúra.

 

Az alapok lefektetése után következhet a kert berendezésének szisztematikus megtervezése úgy, hogy az a csi áramlásának szempontjából tökéletes legyen.

 

A következő részben, ehhez nyújtunk hathatós segítséget. Addig pedig várjuk észrevételeiket, kérdéseiket.

 

- demotti -

Hozzászólások

Új hozzászólás:
Név:
Ellenőrző kód:

Név: Demeter Ottília Dátum: 2009-04-23 15:16:26
Kedves Demi!

Természetesen örömmel segítek, amennyiben egyeztetni tudunk a helyet és időpontot illetően.
Név: demi Dátum: 2009-04-21 19:49:08
Lakberendezéssel kapcsolatos cikkeidet is olvastam,amiben tudtam követtem a tanácsaidat.Most a kertemet szeretném rendbe hozni.Volna rá lehetőség,hogy megtekintsd az adott területet és személyesen adj tanácsot?
Név: demi Dátum: 2009-04-21 19:40:16
Kedves Judit! Téged valóban a kertépítés érdekel?
Név: tony Dátum: 2009-04-21 17:23:19
ÉP Team ne csigázz már! :)
Név: Judit Dátum: 2009-04-21 16:48:56
Na jó, a következő cikket még megvárom. ;-)
Név: Demeter Ottília Dátum: 2009-04-21 08:28:56
Kedves Judit! A " tudatos " alatt, az átgondolt kertalakítást értettem, amelyet, jelen esetben a Feng Shui alapjaira helyeztem. Ezalatt egész pontosan arra gondoltam, hogy nem csupán találomra ültetek fákat, itt vagy ott,hanem próbálom azok helyét úgy megtervezni, hogy a Feng Shui által ideálisnak ítélt téglalap vagy négyszög alakot létrehozhassam ezáltal, ha a kertnek alapesetben nincsenek meg ezek az adottságai. Elnézést, ha nem fogalmaztam volna elég érthetően! Remélem, azért nem vesztetted el az érdeklődésed és továbbra is az olvasótábor tagja maradsz!
Név: ÉP Team Dátum: 2009-04-21 07:48:37
Sziasztok! Örülünk, hogy olvastátok a cikket, és Judit, igazad van, valóban kissé kevés a konkrétum, de tony rátapintott a lényegre.
Amint látjátok, a "KERT", mint kategória, csak most került fel a honlapra, az első cikkünk ebben a témában, és mivel a lakberendezés rovatban nagy sikert aratott a Feng Shui, ezért döntöttünk úgy, hogy itt is ezzel kezdünk. Hamarosan érkezik a téma következő cikke, biztosíthatlak Titetek, hogy immár sokkal több konkrétummal.
Sőt, én már olvastam is, úgyhogy állíthatom, nagyszerű lesz! :-)
Név: tony Dátum: 2009-04-21 07:42:45
Gondolom ez csak egy ilyen beveztő cikk, ez már a címéből is kiderül. Szerintem lesz még itt konkrétum, legalábbis nagyon remélem, hogy az eddigi teljesítmény után nem akar az építési portál ellustulni.
Név: Judit Dátum: 2009-04-20 12:18:53
"elhelyezett kerítések vagy a megfelelő helyre ültetett bokor, fák" Tényleg, de jó tipp, hogy tudatosan ültessünk fákat. mert lehet tudat alatt is?
Kicsit sok az általános fogalom és kevés a konkrétum!

Még több cikk KERT kategóriából

Cikk: Feng Shui a kertben