Hódítanak a készházak
Egyre több fórumon hallhatunk a készházakról, mint alternatív építési lehetőségről, mégis vajmi keveset tudunk róla. Az átlagember ismerete a szórólapok hasábjain olvasható reklámokig terjed, így a legtöbben a készházat az olcsósággal, valamint a gyorsasággal hozzák párhuzamba, míg sokan vannak, akik inkább az instabilitást és a rossz hőszigetelési értékeket hangoztatják. Akit azonban az igazság érdekel, elolvassa ezt a cikket.
Mindenekelőtt szögezzük le, hogy a „készház”, és a „könnyűszerkezetes ház” fogalmak nem ugyanazt jelentik. A könnyűszerkezetes ház kategóriájába tartozik például a gerendaház is, amit a helyszínen szerelnek össze, ám az nem készház. A készház legfontosabb ismérve, hogy minden eleme – a falaktól a nyílászárókon keresztül a tetőig – egy gyárban készülnek, majd a kész elemeket a helyszínre szállítják, ahol már csak az összeszerelés marad. Ezzel a teljes építési időt a hagyományos 6-8 hónappal szemben 3-4 hónapra le lehet rövidíteni.

Általános
tévhit, hogy aki készházat szeretne építtetni, annak bizonyos kompromisszumokat
kell kötnie, legalábbis ami a komfortot illeti. Gyakran hangzik el laikusok
szájából, hogy télen túl hideg, nyáron pedig meleg a készház, vagy az, hogy nem
áll ellen az időjárás viszontagságainak. Ezek a tévhitek leginkább abból
erednek, hogy a magyar ember csak a téglát tekinti építőanyagnak, minden mást
élből elutasít, esélyt sem adva magának arra, hogy megismerkedjen vele. A fát,
mint építőanyagot legtöbben nem tartják tartós, stabil megoldásnak. Aki a
készházat nem tekinti a téglaházzal egyenértékű épületnek, annak több
szempontból sincs igaza.
Az
első: A fa megfelelő feldolgozás és kezelés után körülbelül 600 évig megőrzi
fizikai tulajdonságait. Amerika egyes területein a fa az elsődleges építőanyag,
és bőven bebizonyította már, hogy tökéletesen állja a sarat.
A
második: A köztudattal ellentétben készház nem csak fából épülhet. Habbetonból,
fémből, vagy keretbe foglalt téglaelemekből is gyártanak készházat, amelyet a
gyárban ellátnak a megfelelő hőszigeteléssel, kábelek fogadására alkalmas
csövezéssel, nyílászárókkal, stb.

A
készházzal kapcsolatban a két legáltalánosabb dolog, ami a reklámok által
informált lakosság eszébe jut, hogy olcsó, és gyors. Mindkettő igaz ugyan, de
nem ezek a készház legfontosabb tulajdonságai. Olyan előnyökkel jár egy készház
építése, amelyek ma még annyira idegennek hatnak egy átlagos építtető számára,
hogy eszébe sem jut megkérdezni. Ilyen például a szerződésben meghatározott
garantált átadási határidő. Ez teljes mértékben szemben áll az általános
építőipari hozzáállással, valamint az elmúlt néhány évtized tapasztalatával. Szintén
fontos előny, hogy az építkezés alatt a ház leendő tulajdonosának csak egy
partnerrel kell tartania a kapcsolatot. Ez nagyon nagy segítség, mert ha bármi
gond van, a kivitelező nem tud kire mutogatni. Vagy vegyük a fix árat. Egy készháznál
nem merülnek fel építés közben „előre nem látható” költségek, a szerződéskor
meghatározott áron épül fel a megrendelő háza.