Ismét lesz szocpol januártól
2012. január elsejétől a gyermekes, vagy gyermeket tervező fiatal házaspárok ismét igényelhetnek szociálpolitikai támogatást új lakás építéséhez, vagy vásárlásához. A feltételek némileg szigorodtak a korábbi szocpolhoz képest, ami kompromisszumra is kényszerítheti az új igénylőket, ugyanakkor a korhatár nőtt.
Ki igényelhet szocpolt?
Gyermeket nevelő, vagy vállaló fiatal házaspár igényelheti a támogatást. Fiatal házaspárnak számít az, amelynek egyik tagja sem töltötte még be a 40. életévét. Az első gyermek vállalására négy-, míg a másodikra nyolc évet kap a szocpolt igénylő házaspár. Az igénylőnek nem lehet semmilyen jellegű köztartozása, valamint az egyik házastársnak legalább 180 nap biztosítási idővel kell rendelkeznie. A bank részére benyújtott költségvetésnek minimum 70 százalékáról számlával kell rendelkeznie az igénylő párnak, és a számlát kiállító cégnek, vagy vállalkozónak a benyújtás idején az adóhatósági nyilvántartásban szerepelnie kell.
Milyen lakásra igényelhető a szocpol?
Azon lakások vonhatók be a szocpolba, amelyek 2010. január elseje után kapták meg az építési-, vagy a használatba vételi engedélyt. A lakások négyzetméter ára nem haladhatja meg a nettó 300 ezer forintot. Mivel az állam támogatja az alacsony energiafogyasztású lakóházak építését, így ezen lakások négyzetméter ára a nettó 350 ezer forintot is elérheti. Ezen árak miatt bizonyos típusú lakóházak, illetve számos település frekventált helyei számításba sem jöhetnek a szocpolt igénybe venni kívánó házastársak számára. Mivel a négyzetméter árak jelentősen korlátozzák az igénylőket, így számos ponton kompromisszumot kell majd kötniük az igénylőknek.
Mennyit igényelhetünk?
A szocpol összege a gyermekek számától, illetve a kiszemelt lakástól is függ. Két gyermek esetén 800.000 és 1.300.000 forint közötti vissza nem térítendő támogatást kaphat a házaspár a lakás nagyságának függvényében. Három gyermek után 1.200.000 és 2.000.000 forint közötti összeg jár, négy, vagy annál több gyermek után pedig 1.600.000-tól 2.500.000 forintig terjedhet a támogatás mértéke.
Az
energiatakarékos osztályba sorolandó lakóházak esetén a
támogatás összegét 1,1-del szorozzák fel, a fokozottan
energiatakarékos lakásoknál pedig 1,2-del. Azon lakóházakra,
amelyek energiafelhasználásra évente nem haladja meg a 25 kWh-t
négyzetméterenként, 1,3-del felszorzott támogatás igényelhető.