1812

Építés.hu

Kis kandalló körkép

Utolsó módosítás: 2008. november 19.
Kategória: LAKBERENDEZÉS
Hozzászólások száma: 1 hozzászólás

A fűtés eme módszere, egészen az őskorig vezethető vissza. Noha, az akkori kezdetleges tűzrakás még nemigen emlékeztet azokra a formákra, amelyek az évszázadok alatt öltöttek végleges alakot, mégis fontos szerepe volt ezen folyamat elindításában. Régészeti feltárások bizonyítják a fejlődést, mely során az ember azon kísérletezett, hogyan tehetné komfortosabbá életét, hogyan hasznosíthatná a tűz által nyújtott meleget hosszabb távon. Ennek köszönhetően élvezheti korunk embere azt a " luxust" , melyet kandallónak hívunk.

A letűnt időkben ez a megoldás a helyiségek fűtését szolgálta, s leginkább nemesi családok otthonát díszítette. Idővel aztán bekerült a polgári lakások többségébe, s ezzel funkcióját is vesztette, mivel többnyire már csupán dísztárgyként kezelték. Leginkább romantikus hangulatteremtővé vált, semmint fűtőtestté. Vitathatatlan, hogy meghittséget, barátságosságot sugárzó mivoltát tekintve, széles körben népszerűvé lett. Meg kell jegyeznünk azonban, hogy a modern technológiának köszönhetően, léteznek már olyan kivitelezések , mellyel akár az egész lakás fűthetővé válik.


Amikor úgy döntünk, hogy kiegészítjük a lakás berendezését egy kandallóval, nagyon körültekintően kell eljárnunk. Nyilvánvalóan kevesen folyamodnak a saját kivitelezéshez, bár ez sem kizárt. Mégis jobban tesszük, ha szakemberhez fordulunk segítségért. Gondos tervezés szükséges a megfelelő hely meghatározásához. Ez leginkább a kémény elhelyezkedésétől függ. Amennyiben kész házról beszélünk, kicsit korlátozottabbak a lehetőségeink. Ott a hellyel már nemigen lehet variálni. Egyértelmű,  hogy a kandallónak  egy központi helyre kell kerülnie. Olyan helyiségbe, ahol a legtöbbet tartózkodunk, ahol fogadjuk a vendégeket, ahol össze tud ülni a család. Fontos, hogy ne a tűznek háttal üljünk majd. Próbáljuk úgy elhelyezni a bútorokat, hogy azok a kandallóval szemben de kellő messzeségben legyenek tőle, ami körülbelül 4 métert jelent. Ez a távolság inkább több legyen, mint kevesebb. Ha nyitott tűzterű kandalló az álmunk, akkor elengedhetetlen bizonyos óvintézkedések megtétele. Számíthatunk ugyanis kipattanó szikrára, ami könnyedén lángra lobbanthatja a közelben levő, gyúlékony anyagokat. Ezeket tegyük kellő távolságra, valamint legyen gondunk szépen megtervezett előtérre, amelyet éppen ezen " balesetek " elkerülése végett találtak ki. A nyitott tűztér sokkal hangulatosabb, hiszen nem kizárólag a látvány ragadhat magával bennünket de a tűz közvetlen melege, a fa csodás illata még varázslatosabbá teszi a közelében eltöltött pillanatokat. Hátránya a korábban említetten kívül, hogy a meleg gyorsabban szökik el  a kéményen keresztül a helyiségből, s annak oxigén ellátását is jelentősen befolyásolja. Ezért szükségszerűvé válik a gyakori szellőztetés. Ezzel szemben a zárt tűzterű, edzett üvegajtóval  ellátott kandallók biztonságosabbak, és jobb hatásfokkal rendelkeznek. Előnye még, hogy nem a szoba levegőjét használja el, hanem a kintről érkező oxigénből táplálkozik.


A kandalló mérete nyilván a hely arányaitól függ majd. Mégsem szükséges óriási méretűre tervezni, hiszen a kandalló már eleve szemet gyönyörködtető látvány, ezért nem ajánlott túlzásba vinni az építmény nagyságát. Maradjon meg egy ízléses kiegészítőnek, s ne uralja az egész teret.

A berendezésünk stílusa megint csak meghatározó az építőanyag tekintetében is.  Rengeteg féle áll ebből rendelkezésünkre, mint például a márvány, tégla, pattintott kő, fa, fém vagy sima vakolt felület, stb. Arra vigyázzunk a kiválasztásnál, hogy harmonizáljon az otthon hangulatával, stílusával.

A MODERN tervezésű kandalló jellegzetessége az egyszerű elegancia. Nem díszes, sokszor teljesen sima vonalvezetésű. Jellemzően kevés féle anyag felhasználásával készül. A minimalista irányzatot követve a végletekig leegyszerűsített változatban, csupán a tűz látványa az egyetlen díszítő eleme a sík kandallónak.

A RUSZTIKUS hangulat megteremtéséhez részesítsük előnyben a a pattintott kő, tégla, terméskő, fagerenda összeállítást. Mivel ez a stílus már önmagában impozáns hatásról gondoskodik, feleslegessé válik a kiegészítőkkel, különféle dísztárgyakkal való hangsúlyozása.


A SKANDINÁV stílust  a természetesség, a letisztultság testesíti meg. Fehér, világos színeivel hódít, általában a natúr fenyővel kiváló párosítás. Ezek között már találhatók fémlemezes, mobil darabok is.

Ezeken kívül természetesen számtalan megoldás létezik még, hiszen hatalmas a választék a hordozható, a gázos és elektromos kandallók világában is, melyek leginkább fémöntvények, s sokszor csempe borításúak. Ne hagyjuk ki a felsorolásból a cserépkályhákat sem, amelyek kivétel nélkül zárt tűzterű, mobil vagy beépített darabok. Rendkívül jó hőtartó képességgel rendelkeznek, egyenletesen biztosítják a meleget a tűz kialvása után is. Formáját és méretét tekintve számtalan variáció elképzelhető, s ettől függően alkalmas kisebb és nagyobb helyiségek felfűtésére.

Mivel a kandallópárkány kínálja a lehetőséget a tárolásra, bátran helyezzünk el ott fényképeket, kandalló órát, gyertyát, nyáron virágot vagy tardicionális kiegészítőként egy kosár fát és piszkavasat állítsunk mellé.

Szinte lényegtelen, milyen stílusirányzatot öltött magára az elkészült kandallónk, egész biztosan befolyásolja majd az életünket és pozitív kihatással lesz arra.

-demotti-

Hozzászólások

Új hozzászólás:
Név:
Ellenőrző kód:

Név: csipesz Dátum: 2010-01-09 00:02:07
5 eve ugy valasztom meg a lakasaimat hogy biztos legyen benne kandallo...a fent leirtakat maximalisan ala tudom tamasztani minden pontban...nagyon jo tapasztalataim vannak...es valoban pozitivan hat az egesz haz hangulatara!!nem tudnek mar nelkule elni!!es arra sem art gondolni mi lesz ha evek mulva kifogy a vilag olaj es gazkeszlete...mivel tartjuk majd melegen otthonunkat!!!??

Még több cikk LAKBERENDEZÉS kategóriából

Cikk: Kis kandalló körkép