Mire jó a ragasztó és a fugázó, ha fagyálló, és mire, ha flexibilis?
Cikkünk mottója: "Oszlassuk el a félreértéseket a fagyálló és flexibilis szakkifejezésekkel kapcsolatban !". Szeretnénk megadni a lehetőségét, hogy minden olvasónk függetlenül attól, hogy házat vagy lakást épít, felújít, tervez vagy csak egyszerűen szakmailag érdeklődik, megbízható információhoz juthasson a csempe-, járólap-, greslap- és természetes kőburkolatok kivitelezésénél használt segédanyagok helyes felhasználásával kapcsolatban.
Nevezhetjük az alábbiakban megfogalmazottakat építőipari
alapműveltségnek is.
Milyen is egy építőanyag, ha fagyálló? Ragasztók és fugázó anyagok esetében ez
azt jelenti, hogy az ide vonatkozó szabványokban meghatározott többszöri
fagyási és olvasztási ciklusok hatására nem keletkeznek a felületen repedések,
nem következik be súlyveszteség és nem tapasztalható egyéb jelentős károsodás,
valamint húzótapadó szilárdságuk nagyobb, vagy egyenlő marad, mint 0,5 Mpa. És
mit nevezünk fagyálló lapnak? A hazai időjárási viszonyok mellett nagyon fontos
a fagyálló burkolólapok azon tulajdonsága, hogy vízfelvételük alacsonyabb
legyen, mint 3 térfogatszázalék. Azegyre közkedveltebb greslapok vízfelvétele
még ennél is kisebb: 0,5 %. Ha természetes kövekről beszélünk ez az érték 5
%-ot mutat.
Fenti tények figyelembevételével vegyük szépen sorba a MAPEI, a világ
legnagyobb építőipari és ipari segédanyagokat gyártó és forgalmazó cégének
palettáján megtalálható csempe- és járólap ragasztók és fugázók felhasználási
területeit.
Kezdje a sort a 2002-ben a magyarországi piacon újdonságként bevezetett KERASET
fagyálló ragasztó, mely tökéletes végeredményt szavatol hagyományos méretű
csempék, beltéri- és fagyálló lapok nedvszívó mész-cement vakolatra, fűtetlen
betonra és esztrichre történő burkolása esetén jellemzően beltérben. Magas
minőségét mi sem bizonyítja jobban, mint a vizsgálatok alapján mért közel 1
Mpa-os tapadó szilárdság, mely a fent említett szabvány által meghatározott
érték duplája. Ráadásul a MAPEI ezt az itthon gyártott portermékét rendkívül
piacképes áron ajánlja akár a lakossági felhasználóknak is.
A következő vezető MAPEI termék neve: KERABOND, mely egy emelt minőségű
fagyálló ragasztó 1,4 Mpa-os tapadószilárdsági mutatóval. Alkalmas nagyobb
méretű csempék, járólapok ragasztására a KERASET-nél említett aljzatokra,
kültérben kisformátumú lapok fektetésére olyan helyeken, ahol a burkolatot nem
éri hősokk és jégképződés.
És most térjünk rá a MAPEI flexibilis ragasztóira a teljesség igénye nélkül!
Mit is jelent a segédanyagok tekintetében ez a tulajdonság? Rugalmasságot, jó
deformálódó képességet és magas fokú tapadó és szakítószilárdságot. Az ebbe a
kategóriába sorolt termékek már képesek arra, hogy a kültéri burkolatokat érő
hirtelen hőmérsékletváltozások, úgynevezett hősokkok által okozott
feszültségeket kompenzálják. A mai hőmérsékleti viszonyok között gyakran
előfordul, hogy ilyen hősokk éri a burkolatot. Például nyáron a burkolatot tűzi
a nap, amely ennek hatására a színétől függően akár a 40-50 Co-ot is elérheti.
Majd percek alatt kialakul egy nyári zápor, amely a burkolatot pillanatok alatt
lehűti több tíz fokkal. Ilyenkor a hirtelen hőmérsékletváltozás hatására mind a
burkolat, mind az alatta lévő ragasztó, valamint az aljzatbeton elmozdul
(összehúzódik vagy tágul). A probléma ott kezdődik, hogy a burkolat és a
ragasztó valamint az aljzatbeton elmozdulása lényegesen eltér egymástól. Az
úgynevezett hőtágulási együtthatójuk különbözik. Emiatt a
burkolat-ragasztó-aljzat szerkezetben feszültségek keletkeznek, amelyet a ragasztónak
a burkolat felválása nélkül el kell tudnia viselni. Ezt egy egyszerű fagyálló
ragasztó, főleg nagyformátumú (20x20 cm-nél nagyobb) és esetleg még sötét
árnyalatú lapok esetében nem tudja.
A sort a népszerű ADESILEX P9 nyitja meg, mely egy nyújtott bedolgozhatósági
idejű flexibilis ragasztó. Alkalmas csempék gipszkartonra, egyéb gipsztartalmú
aljzatra valamint vízszigetelésre történő burkolásához is. Bármilyen típusú
járólapot lefektethetünk vele betonra, esztrichre, fűtött padlószerkezetre,
meglévő hidegburkolatra (alapozás MAPEPRIM SP-vel) bel- de akár kültérben is.
Kész tartós hidegburkolatok készítésére erkélyen, teraszon, járdán.
Nagyobb terhelésnek és használatnak kitett felületeink burkolásához- ilyenek
lehetnek garázsok, felhajtók, medencék, nagy forgalmú üzletek- ne sajnáljuk a
többletköltséget és válasszunk egy fokkal erősebb flexragasztót. Ezekre a
feladatokra a MAPEI a KERAFLEX nevű terméket fejlesztette ki és forgalmazza
évek óta rendkívül nagy elismerést szerezve vele a szakmában. Ez egy fokozottan
deformálódásra hajlamos por alakú ragasztó professzionális felhasználásra.
Miután a burkoló a megfelelő ragasztóágyazatba lefektette lapjainkat és kivárta
a gyártó által a ragasztós zsákok hátoldalán feltüntetett kötési időt nincs más
hátra, mint kiválasztani az ízlésünknek és a követelményeknek megfelelő fugázó
anyagot. A ragasztókhoz hasonlóan megkülönböztetünk deformálódásra képes -
flexibilis - és deformálódásra nem képes - normál - fugázókat. Alapszabály,
hogy ahol flexragasztót használtunk indokolt a flexfugázó alkalmazása. A MAPEI
palettáján szerepel a 26 színben kapható ULTRACOLOR flexibilis- és a
legelterjedtebb alapszíneket felsorakoztató KERACOLOR normál fugázó anyag.
Figyelem! A flexibilis fugázóanyagok sem alkalmasak dilatációs és csatlakozó
hézagok tömítésére. Ezekhez minden esetben használjuk a MAPESIL AC nevű
penészedés álló és gombásodás gátló az ULTRACOLOR színeiben kapható szaniter
szilikont.
Reméljük fenti cikkünk tudott új információt és segítséget nyújtani olvasóinak
és így hozzájárulhattunk esztétikus, hosszú élettartamú, az építtető minden
igényét kielégítő hidegburkolatok készítéséhez.
Mapei
Kft.
2040
Budaörs, Sport u. 2.
Telefon: 06-23/501-667
Fax: 06-23/501-666
Web: www.mapei.hu