VELUX szolárrendszerek – megújuló energia családi házak számára
A Nap energiája az egyik leghatékonyabb, ugyanakkor a legkörnyezetkímélőbb alternatív energiaforrás. Költségmentes, tartósan kimeríthetetlen, felhasználása nem jár károsanyag kibocsátással, és nem marad utána égéstermék. Nem szükségszerű, hogy a háztetőt érő napsütés kárba vesszen, sőt, hogy terhelje a hőszigetelést. A VELUX napkollektorokkal saját javára fordíthatja ezt az energiamennyiséget.
Megtérülő befektetés
A napkollektor évtizedes találmány, alkalmazása mégis csak az utóbbi időben került előtérbe, amióta az energiaárak növekedése felgyorsult. Érdemes befektetni a napenergia hasznosításán alapuló rendszerekbe, mert ezek függetlenek az üzemanyagok árától, egyúttal környezetbarát megoldást is jelentenek. Ez a befektetés viszonylag gyorsan megtérül. A szolárrendszereket elsősorban az újonnan épített házaknál érdemes alkalmazni, mivel az épületgépészeti terv eleve figyelembe veheti az épület tájolását és a tetőfelületek hajlásszögét. Ennek köszönhetően lehetővé válik, hogy a ház működéséhez szükséges energia minél nagyobb részét a Napból merítsük. Más energiahordozókhoz képest a napenergia egyértelmű előnye az, hogy ez az energiaforrás a jövőben is ingyen rendelkezésünkre áll!

Egyetlen VELUX napkollektor fedezni tudja nyáron egy család teljes használati melegvízigényét (30-40 l/nap fogyasztást feltételezve). Ez az arany még a téli hónapokban is elérheti a 30-40%-ot, éves szinten pedig akár 70-80 %-ot is. A VELUX termékei a jelenleg forgalmazott abszorpciós rendszerű napkollektorok között – szerkezeti felépítésüknek köszönhetően – a legnagyobb teljesítményűek közé tartoznak.
Előnyök - Miért érdemes VELUX napkollektorokat választani?
Kompakt
A VELUX fűtési es használati melegvizet előállító szolárrendszerei komplett megoldást nyújtanak a megújuló energiák hasznosítására.
Egyszerű
A komplett szolárrendszerek megkönnyítik a megfelelő napenergia-hasznositó megoldás méretezését es megrendelését.
Gazdaságos
A VELUX használati melegvizet előállító szolárrendszerei a melegvíz-előállítás energiaszükségletének akar 70%-áról is gondoskodhatnak. A VELUX fűtési melegvizet előállító szolárrendszereivel a fűtés energiaszükségletének akár 30%-át is fedezheti.
Integrált
A VELUX standard burkolókeret elemeinek felhasználásával a VELUX napkollektorok harmonikusan illeszkednek a tetőbe.
Tartós
A felhasznált csúcsminőségű anyagok és a legkorszerűbb technológia alkalmazása rendkívüli ellenállóképességgel ruházza fel a VELUX napkollektorokat.
Összeépíthető
A VELUX napkollektorok egyedülálló módon a VELUX tetőtéri ablakokkal kombinálva is beépíthetők.
Igény szerint alkalmazható
A VELUX napkollektorok önmagukban es rendszerként is megvásárolhatók. A VELUX napkollektorok felszerelése esetén nem feltétlenül szükséges a teljes VELUX szolárrendszert alkalmazni. A napkollektorok más fűtési rendszerekkel is összeköthetők.

Design - Esztétikus megjelenés, funkcionális kialakítás
A VELUX megalapítása óta tetőterek megvilágítására es szellőztetésére alkalmas termékek fejlesztésével, gyártásával és értékesítésével foglalkozott. Ma már olyan termékek fejlesztését is fontosnak tartjuk, amelyek hagyományaink és gyártási tapasztalataink megőrzése, valamint vállalatunk hatékonyságra törekvő irányítása mellett környezetünk védelmét is elősegítik. Cégünk úgy érezte, hogy a tetőtéri ablakok fejlesztése és gyártása terén szerzett több évtizedes tapasztalat, valamint a legkorszerűbb technológiák megléte és alkalmazása kiváló alapot nyújt a napkollektorok gyártásához, mellyel a VELUX is hozzájárulhat a jövő pozitív irányba történő alakításához.

Új és régi épületekhez
A VELUX napkollektor megjelenésében tökéletesen illeszkedik az újépítésű házakhoz és könnyen integrálható régebbi házak tetőszerkezetébe is. A tetőfedő anyagba belesimuló, esztétikus megjelenésű napkollektorok mind a hagyományos, mind a modern építészeti megoldásokkal és a megújuló energiákra épülő legújabb technológiákkal egyaránt összhangban vannak. A csöveket és a szerelvényeket a többi épületgépészeti elemhez hasonlóan az épület külső burkolata eltakarja, így a tető vonalának rendezettségét semmi sem zavarja meg.

A VELUX tetőtéri ablakokkal együtt alkalmazható
A napkollektor beépítése a standard VELUX burkolókeretekkel történik. Négy különböző méretének köszönhetően pedig tetszőlegesen kombinálható a VELUX tetőtéri ablakokkal.

Könnyen és gyorsan szerelhető
A kollektorok a tetőtéri ablakokhoz hasonlóan könnyen beépíthetők a tetőbe. A beépítés módja es a napkollektorok tömítései garantálják a tökéletes vízzárást. A VELUX napkollektorai 15° es 90° közötti tetőhajlás esetén alkalmazhatók.
Velux Magyarország
1031 Budapest, Zsófia u. 1-3.
Telefon: 06-1/436-0601
Fax: 06-1/436-0605
Web: www.velux.hu
E-mail: velux-h@velux.hu